Megy a Bolt

Kreativitás, kitartás, lelkiismeret. 

 

Üdv a dimenziómban, becsületes nevem Horváth Éva Vivien, de Neked csak Vivien. 🙂

 

Az alábbiakban röviden arról fogok írni, hogyan keveredtem a közgazdasági pályáról egy huszárvágással a divatszakmába 20 évre (saját divatmárka, több márkabolt, ruhaszervíz), majd egy 4 éves külföldi élet után miként pattant ki a fejemből a mobil, felső kategóriás manikűr-pedikűr vállalkozásom a LAKK § ROLL, amelynek üzemeltetése során mártóztam meg az online-marketing óceánjában, ami annyira ízlett, hogy szó szerint a rajongója lettem.

 

 

 

Ahogy végigondoltam kalandos pályafutásomat, rájöttem, hogy már kislánykorom óta az alkotói légkör vett körül. Anya szabó-varró vállalkozó volt, apu pedig szobafestő, aki szabad kézzel mese és történet falakat festett.Ráadásul világ életemben az írásbeli kommunikáció volt az én asztalom. Szüleimnek kézzel rajzolt alkotásaimmal tarkított leveleket írtam minden alkalomra, mindenről jegyzetet készítek, táblázatokba rendezem az adatokat stb.

A könyveket és a filmeket is imádom, ez utóbbiak szövegét pedig valami furcsa oknál fogva játszi könnyedséggel jegyzem meg. Ebből a tölténytárból kedvemre puffogtathatom a frappáns fordulatokat és kifejezéseket munkám során. 

Ugyan vannak kedvenc témáim, de mivel rendkívül kíváncsi természet vagyok és kísérletező típus, így minden témába szívesen beleásom magam, kutatok. Amikről eddig publikáltam:

  • utazás (pl.: https://victoria.cruises/blog/retirement-home-vs.-cruise-ship-luxury-residence-.php),

  • autók (pl.: https://qjob.hu/blog/articles/autofoliazas-arak),

  • étkezés és diéta (“mindenmentes” gourmet konyha, a lehető legtöbb természetes összetevővel),

  • divat (tapasztalt divattervezőként hasznos tippeket osztok meg a kényelmes, megfizethető mégis nőies megjelenésért, minden időben),

  • kültéri sportok és programok,

  • fogyás 35 év felett (tapasztalat),

  • testi-szellemi egészség, lélekfitness,

  • élet egyedülálló nőként idegen országokban,

  • természetes szépségápolás (bőr, haj, fog),

  • fogszabályozás 35 év felett (tapasztalat).

  • Továbbá a Hogyan…? Mennyibe kerül…? témájú cikkek (QJob-nak 11 db cikk).

Röviden a szakmai hátteremről: főiskolai, üzleti tanulmányaim után a családi ruhaipari vállalkozásunk miatt elvégeztem még egy divattervezői szakképzést is. Ezután az üzleti élet töltötte ki mindennapjaimat, végig járva a karrierépítés lépcsőfokait:

  • ruhakészítő asszisztens,

  • ruházati eladó-kasszás,

  • üzletvezető, termelésirányító, majd kiderült, hogy nagyon jó kommunikációs képességekkel rendelkezem, így az

  • ügyfélkapcsolatok és marketing lett az én asztalom.

Viszonteladói üzlethálózatot építettem, koordináltam a rendeléseket, a kiszállítást, s ezekben aktívan részt is vettem gyakran. A gyártás zökkenőmentes lebonyolítását is én ellenőriztem.

A piaci viszonyok megváltozásával ez a vállalkozásunk is divíziót váltott, én pedig elindultam saját utamat keresni, voltam minőségbiztosító német cégnél, ételfutár és ügyvezető asszisztens más cégvezetők mellett, majd saját divatmárkát építettem fel egyedül a semmiből 9 hónap alatt, márkabolttal és ruhaszervízzel.

Végül 4 év külföldi munka következett, melyből a nyelvtudásomat és a kiváló, gyors alkalmazkodóképességemet profitáltam. 

2019 szeptemberében végleg hazatértem, ugyanis a terveim szerint új vállalkozásba kezdtem (2020 márciusában már tudtam, remek időzítés volt…:D )

Elvégeztem az Online-marketing Asszisztens szakképzést, jelenleg már az online-marketing szakértői kurzusnál tartok!

“Kezdésképpen” felépítettem egy induló körömszalon (Lakk and Roll Körömszalon: https://lakk-and-roll.hu/)teljes marketingjét, honlapját, koncepcióját, online kampányait kezeltem. Akkora siker lett, hogy 1 hónap alatt a google első oldalán, gyakran az első 3 találatban ez a szalon szerepelt (a nevét is én találtam ki, egyediséget sugallva, hiszen a sok “xxx nails” mellett ez a név rövid, ütős és frappáns, mindenki nagyon kedvelte).

Valahogy mindig szerencsés kézzel kutatok az interneten, megtalálok dolgokat, melyeket mások nem, vagy csak nehezen. Ráérzek az emberek érzéseire, így zsigerből tudom, hogyan szólítsam meg őket, mi az amit hallani szeretnének.  

Nagyon élvezem, amikor képzeletem papírsárkány módjára szabadon röptethetem, ha írok, ráadásul még vizuális anyaggal is képes vagyok láttatni mondanivalóim lényegét, egyszerűen mesés érzés.

Az ominózus hullámvölgy után nem volt hát kérdés, hogy a vállalkozásom már csakis 1 dologra fókuszáljon:

az online-marketingre (internetes hirdetés-híresztelés 😀 ) és a szövegírásra.

Olyannyira menthetetlenül beleszerettem, hogy elhatároztam, jövőre jelentkezem a Kodolányi János Egyetem kommunikáció- és médiatudományok szakára. 

Köszönöm, hogy elolvastad kissé hosszúra nyúlt bemutatkozómat, legyen csodás napod!